Kedves Érdeklődő!

Minden iskolának a lelke a tanáraiban van.

Örömmel mondhatom, hogy nyelviskolánkban csak olyan nyelvtanárok tanítanak, akik közül bárkire rábíznám azokat, akiket szeretek, akik fontosak nekem. Kollégáink nem csak nyelvtanárok, hanem nagyszerű EMBEREK is, akik munkájukat felkészülten, lelkesen, megfelelő tudással és tapasztalattal, és szívvel-lélekkel végzik.

Az alábbiakban rövid bemutatkozásaikat olvashatod.

 

Geburth Sándorné ügyvezető

Geburth Sándorné, Teri vagyok, a Family Nyelviskolát működtető cég ügyvezetője. 23 éve veszek részt a nyelviskola vezetésében, így iskolánk a szívemhez nőtt. A tanárok és tanítványok közötti kapcsolattartással, az oktatáshoz szükséges kellemes feltételek megteremtésével, valamint az adminisztratív és pénzügyi feladatok ellátásával igyekszem tanáraink számára kellemes munkahelyet, tanítványaink számára pedig egy olyan nyelviskolát teremteni, ahol öröm…

Geburth Ágnes szakmai igazgató (ANGOL, NÉMET, JAPÁN)

Geburth Ágnes vagyok, a Family Nyelviskola megálmodója. Kiskoromban nagyon szerettem iskolást játszani. Négy évesen azt mondtam szüleimnek, hogy ha nagy leszek, lesz egy iskolám. Akkor csak megmosolyogtak, de sok évvel utána, csodák csodájára az álmom valóra vált. Hozzá kell tennem, hogy közben több ezer órát töltöttem nyelvtanulással, és több főiskolát is elvégeztem. Meg kell dolgozni az álmokért!…

Andi (NÉMET)

A nevem Andrea. Történelem-német szakos középiskolai tanár vagyok. Két évtizedes tanítási tapasztalattal rendelkezem. Vállalok felkészítést német nyelvből alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsgára (Corvinus, TELC, Origo, ECDL); illetve közép- és emelt szintű érettségire. Minden korosztállyal szívesen foglalkozom egyéni vagy csoportos keretek között.

Anett (NÉMET)

Számomra a nyelvtanítás egy izgalmas utazás, amely során diákjaimmal a nyelv rejtélyein kívül megismerkedhetünk a nyelvet beszélő nemzetek kultúrájával, szokásaival és mindennapjaival. Eközben egymástól is sokat tanulhatunk, egymásról is sokat tudhatunk meg. Szeretettel várok mindenkit erre az utazásra!

Anikó (ANGOL)

Anikó vagyok. Angol-magyar szakos tanári végzettséggel, kisebb megszakításokkal, több mint nyolc éve tanítok. Örömmel tanítok óvodásokat, gyermekeket, felnőtteket és nyugdíjasokat is. Az óráim jó hangulatúak, de dolgozni nem csak nekem kell. Az óraterveim flexibilisek, és sosem felejtem el menet közben, hogy mi a tanítványom célja.:-)

Bogi (ANGOL, OROSZ, OLASZ)
Dóri (ANGOL)

Dóri vagyok. Mivel az angol tanulás manapság elengedhetetlen a boldoguláshoz, kiemelten fontosnak tartom annak minőségi, játékos és hatékony keretek közötti oktatását, melynek során a diákok észrevétlenül, mégis szilárd bázisú tudásanyaggal érik el a kívánt célt.

Laci (ANGOL)

1999 óta tanítok angolt a nyelviskolában. Az évek során nagyon sok tanulót készítettem fel középfokú és felsőfokú nyelvvizsgára, általános és szakmai nyelvből is. Az ő sikereik és köszönő szavaik mindig tovább erősítik a munkámba vetett hitemet.

Mariann (ANGOL, NÉMET)
Móni (ANGOL)

Szeretek tanítani, az órákon jó hangulatot teremteni, és ezáltal bebizonyítani, hogy a tanulás szórakoztató is lehet. Többéves tapasztalattal a hátam mögött bármely korosztály segítségére lehetek. A beszéd fejlesztésére különös hangsúlyt fektetek, de türelmes természetemnek köszönhetően a nyelvtanban sem marad homály.